2010. november 27-én tartotta tisztújító közgyűlését a Taktakenézi Szabadidő Sport Egyesület.

A közgyűlés nyílt szavazással választott sportelnököt, és egy taggal bővítette a vezetőség létszámát. Ezek után az új elnök ismertette terveit, céljait az elkövetkező időszakra.

Mint elmondta, szeretne nagy hangsúly fektetni a helyi utánpótlás nevelésre, illetve megtartani a tapasztalt „veterán” játékosokat.

Munkájukhoz kitartást és sok sikert kívánunk!

A vezetőség tagjai a következő személyek:

Elnök/edző:          - Erdei Károly

Ifjúsági edző:        - Molnár Gyula

Tagok:

- Kecskés Tamás

- Nagy Sándor

- Ifj. Gulyás László